Szappankészítés – A lúg sok növényi részt megbarnít

ÍRTA: Szappan Mentor

Csiszár Andrea vagyok, SzappanMentorként allergiásoknak és hobbi szappankészítőknek segítek a szappankészítésben és a saját üzlet felépítésében.

Égés vagy színváltozás, ez (is) itt a szappankészítés-kérdés!

“Szeretném megkérdezni ha lehet, hogy a levendulát miért égeti meg a lúg és hogy el lehet e kerülni hogy ne égjen meg?

És mik azok a gyógynövények amiket nem éget meg?”

Ezt a jó kérdést kaptam, következik a válasz.

Ez esetben a barnulás valójában színvesztés, és nem égés.
Még abban az értelemben sem, ahogyan szokás a tej megégéséről beszélni, ha szappankészítés a téma.
Ekkor a tej a lúgtól annyira felforrósodik, hogy szó szerint megég benne a tejcukor a magas hőmérséklet következtében.

Pontokba szedve, amit erről tudni kell

#0 Nyugi!
Nem arról van szó, hogy béna vagy!
Néhány dolog a szappanba kerülve megváltozik, és ezt senki sem tudja elkerülni!

#1 A növény nem ég meg a klasszikus értelemben, mert a szappankészítés során a keményedő masszához tesszük hozzá, nem a tömény lúgoldatba.
A szappanmassza nem melegszik fel olyan mértékben, hogy az égést okozna, mint a tejcukor esetében.
Még akkor sem, ha teljesen átgélesedik, pl. CPOP eljárás során, a sütőben.
Ha meleg eljárással készítjük, akkor az adalékokat csak a főzés végén adjuk hozzá a kész szappanmasszához, tehát ekkor sem éghet meg, hiszen már nem melegítjük tovább.

#2 Nem minden növény ill. növényi rész barnul meg a lúgos közegben.

#3 A sárga és zöld növényi részek jól megőrzik a színüket a szappanmasszában (lásd fent a fotót, körömvirágszirmok), ilyen a sárgarépa és a sütőtök is, amik csodás színeket kölcsönöznek a szappanoknak.
De említhetjük a spirulinát, és még több, nálunk is elérhető színező növényt is.

#4 A szappanmasszába kevert gyógynövény-részeknek, és a szappannak sincs gyógyhatása! (Ha az ellenkezőjét állítja bárki, azt kezeld erős kritikával.)
Mosakodáskor bekenjük magunkat szappannal, majd kb. max. 4 másodperc múlva lemossuk.
Ugye nem gondoljuk komolyan, hogy ezalatt néhány virágszirom a szappanban meggyógyít bennünket?!
Nem ezért tesszük bele a szappanunkba, ha beletesszük, hanem azért, hogy szebb/érdekesebb/rusztikusabb/természetes vizuális hatást keltő, stb. legyen.
Emiatt tehát ne sajnáld a megbarnulást, el kell fogadni, mint a szappankészítés egyik velejáróját.

#5 Ha a szappan bőrre gyakorolt jótékony hatásának növelése a célod  gyógynövények alkalmazásával, az már egy reális és jó cél!

Erre itt találsz tippeket:
Gyógynövényfőzet, zöldségek, gyümölcsök a szappankészítésben

Gyógynövényes olaj szappankészítéshez

#6 Kísérletezni mindennel lehet!
Lehet, hogy te is azok közé tartozol, akik úgy tanulnak a leghatékonyabban, ha mindent kipróbálnak a gyakorlatban.

Ha tetszett a cikk, szólj hozzá és csatlakozz a Facebookon is!
ITT kérhetsz értesítést az új cikkekről

 

Nézd meg ezeket is:

2 hozzászólás

  1. Henrik

    Nagyon tetszik az oldal és,köszönjük a sok segítséget,amit kaptunk.
    Nagyon hálásak vagyunk érte.

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com