
Szappankészítés piros szőlő levével – Ismét a színvesztésről
Szappankészítés piros szőlő levével
Ebből a cikkből kiderül, mi várható a pompás színű gyümölcsöktől, zöldségektől, ha szappanba tesszük őket.
Elizabeta Szlovéniából követ bennünket, és nagyon aktuális kérdést tett fel:
A receptkönyv Szuperrrrr!
A napokban a kecsketejjel kísérleteztem, majd küldök fotókat….
Tegnap pedig, mert sok piros szőlőnk van itthon, gondoltam csinálok valamilyen szappantot.
Na így kezdtem neki:
Felforraltam a szőlőszemeket, kipasszíroztam, aztán kaptam szép sűrű piros lét, amit kimértem és lefagyasztottam. Gondoltam, ezt a folyadékot adom a lúghoz. Minden szép és jó is lett, csak amit nem értek, az az, hogy a gyönyörű szép piros szín nem maradott meg! A szappanom barnás (csúnya barnás) színű lett.
Mit nem csináltam jól?
Elizabeta, nagyon ügyesen csináltad, hogy lefagyasztottad a szőlőlét!
(Erről van egy történetem, de most nem mesélem el – majd, egyszer :)…)
A forralást legközelebb elhagyhatod, ezt csak akkor muszáj megtenni, ha már borrá érett a szőlő – vagyis ha már alkoholt is tartalmaz a folyadékunk.
(A forralás célja az, hogy elpárologtassuk az alkoholt, mert nagy bajt okozhatna a lúggal való reagálása.)
Érthető a csalódottság, ha azt várjuk a bíborpiros szőlőlétől, hogy megszínezzük vele a szappanunkat.
Nyugodj meg, semmit nem csináltál rosszul!
Sajnos a gyümölcsök, zöldségek tündöklően élénk színe nem marad meg a szappankészítés során.
Miért nem maradt meg a pompás szín a szappanban?
A szappankészítéshez használt alapanyagaink közül néhány (ez a kevesebb) megőrzi a kész szappanban a színét, mások viszont nem.
Amelyek nem, azok sajnos általában „csúnya” barnává változnak, vagyis fakó, semmitmondó barnás lötty lesz már többnyire a lúgoldás során belőlük.
Ilyen a szőlőn kívül pl. a cékla (a céklapor sem őrzi meg a színét), a szeder, a málna, eper, cseresznye, meggy, csipkebogyó, véralma, ribizli, stb.
Így állj hozzá a színvesztéshez!
#1 Fantasztikus, hogy mennyi mindentől lehet szép egy szappan! Sok természetes színező varázslatos színt ad a szappanoknak, és meg is marad a szín szép, élénknek.
#2 Ami nem annyira szép, mint vártad, az is kedves, mert a tiéd, a te műved!
#3 Beletettél minden jót, ami otthon volt? Nahát azé’ mondom! 🙂
Ugye, hogy klassz szappan lett? 🙂
#4 A bőröd egészsége és szépsége szempontjából teljesen mindegy, hogy milyen színű a szappan, igaz? 😉
#5 Néhány dolog elveszti a színét, sőt, se-színűvé változik, de ha ezt előre tudod, akkor tudsz más színt alkalmazni hozzá, vagy hagyod így, a maga természetes szépségében!
Már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy üzletet csinálj a szappankészítésből?
Egy beszélgetésből kiderül, érdemes-e komolyabban foglalkoznod vele, ITT
A színvesztésről itt is olvasgathatsz még
Kép: http://bit.ly/2cQjwuf, újrafelhasználható